Szerbia a politikai feszültségek, és potenciálisan egy új válság ciklusába lép, és félő, hogy ezen történéseknek természete intézményeken kívüli lesz – fogalmazott Zoran Sekulić, a Fonet hírügynökség igazgatója.

„Már elkezdték az intézmények ellehetetlenítését hirdetni, egy ponton felmerül majd a kérdés, hogy hová fajulhat ez a helyzet” – mondta Sekulić az N1 Novi dan című műsorában.

Az N1 műsorvezetője Sekulićot a jobboldal által a koszovói megállapodás miatt meghirdetett tiltakozásokról, és arról is kérdezte, hogy a tüntetéseken résztvevők száma vajon eléri-e a környezetvédelmi tiltakozások résztvevőinek számát.

„Egy dolog, hogy hányan lesznek ott, a másik pedig az a fajta agresszivitás és düh, amely a jobboldali blokkban és a formálisan azon kívül álló szélsőséges szervezetekben is megvan, és amelyet a kormány közvetlenül és közvetve táplált és öntözött az elmúlt években, most pedig ugyanez zavarja a hatalmat… Talán valakiknek ez megfelel. Lehetséges, hogy a Moszkvából érkező dicséreteknek van valamilyen hátoldala” – mondta Sekulić.

A Fonet igazgatója szerint Népi Mozgalom az Államért megalakításának több célja van.

„A cél ebben a helyzetben, amikor biztos, hogy a brüsszeli és ohridi megállapodások nem jutnak el a parlamentbe, és hogy a kormánykoalíció és magának az elnöknek a politikai akarata sem vezetnek az Alkotmány azonnali megváltoztatásához és népszavazás kiírásához, függetlenül attól, hogy ezek a megállapodások a jogászok véleménye szerint finoman szólva alkotmányos aggályokat vetnek fel, a képviselőházban való megvitatás, az alkotmánymódosítás, és a népszavazás híján tehát az, hogy választások legyenek” – mutatott rá Sekulić.

Emlékeztet arra is, hogy az ellenzék bal és jobboldala egyaránt azt mondja, hogy választásokra van szükség. Ezzel azok is egyetértenek, akik ellenzik az egyezményt, és azok is, akik szerint az helytelen, ámde elkerülhetetlen.

Rámutatott a hatalmi párt részéről érkezőhíresztelésekre is a parlamenti küszöb esetleges öt százalékra való visszaállításáról.

„Ezidáig a jobboldal megerősödése megfelelt a hatalomnak, de mostanra megváltoztak a dolgok: Gyengébb jobboldalra van szükség a parlamentben, és erősebb EU-párti blokkra” – teszi hozzá Sekulić.

Hozzátette, arról is tudomást szerzett, hogy szeptemberben valószínűleg választások lesznek.

„Beszéltem egy emberrel, aki nagyon jól tájékozott lehet. Azt válaszolta, hogy nem sokat tud a mozgalomról, de azt tudja, hogy szeptemberben lesznek a választások” – összegezte Sekulić.