Azt követően, hogy a polgárok jelezték, hogy a podgoricai Zara butikban vásárolt ruhák viselése után rühesek lettek, aggódni kezdett a régió lakossága. A Nova.rs azonban utánajárt, hogy a rüh jelen van Szerbiában Zara nélkül is.

– Elég gyakran jelentkezni rüh tüneteivel, ez egyáltalán nem különös, sőt, előfordul az is, hogy azok is rühesek lesznek, akik rendszeresen tisztálkodnak, nyilatkozta a Nova.rs-nek Svetlana Minić bőrgyógyász.

Mik a rühesség tünetei?

A rühesség a fertőzés megtörténte után sokáig észrevétlen marad, ám a kb. 10-30 napos lappangási idő leteltével jelentkezik a rühesség tünetei közül a legjellegzetesebb, sokszor rohamszerű, kínzó viszketés. Érdekesség, hogy ezek a rüh tünetek nem csak a fertőzött részeken jellemzőek, hanem olyan helyeken is, ahol nincsenek a bőrbe fúrt atkajáratok, ugyanis a viszketést a rüh atka váladékára jelentkező allergiás reakció okozza.

A rühesség legjellemzőbb tünete, ami alapján egy hozzáértő egyből következtethet a betegségre, a bőrbe vájt járatok megjelenése, amit a nőstény rühek fúrnak ki. Ezek a járatok szabad szemmel is láthatóak, akár az 1 centimétert is elérhetik, színük szürkés vagy törtfehér, lassan növekszenek (egy rüh naponta 0,5-1 mm-t képes kivájni), ezek enyhén ki is emelkedhetnek a bőrfelszínből. A járatok nem ágaznak el, J, S, vagy Z betűkre emlékeztetnek. A másodlagos fertőzések következtében kialakuló vöröses, kidomborodó bőrelváltozás, vizes hólyagok megjelenése és az elvakart, varas sebek az igazán szembetűnők, amelyek sokszor teljesen elfedik az elsődleges problémát.

A rühes területek leggyakrabban a testhajlatokra korlátozódnak (ujjak környéke, könyök- és térdhajlat, csukló, hónalj), de deréktájon és a lábfejeken is megjelenhetnek. Mivel a rühesség szexuális érintkezés útján is átadható, sokszor megtelepednek a combhajlatban, a nemi szervek környékén, a fenéken és a mellbimbóknál is. A babáknál és a kisgyerekeknél jellegzetesen a tenyér és a talp rühessége figyelhető meg, időseknél gyakran a háton terjednek el. A fertőzöttség lappangási, illetve korai viszketéses szakaszában nehéz felfedezni a probléma okát.

A rühesség tünetei más formában is jelentkezhetnek: előfordulhatnak piros bőrfoltok, rüh kiütések és durvább, sárgás-fehéres színű, repedezett felületű sebek, amik nagyszámú atka intenzív fertőzésére utalnak. A viszketéses rühesség tünetek gyakrabban jelentkeznek éjszaka, gátolva a pihenést, illetve melegvizes fürdőzés után.

A rühesség kezelése

A rühesség a könnyen kezelhető bőrbetegségek közé tartozik, akár már 1 nap alatt fertőzésmentessé válhatunk. A rühesség megszüntetésére atkaölő gyógyszereket (többnyire kenőcs, ecsetelő formában), úgynevezett acaricid szereket írnak fel, melyeknek a leggyakoribb hatóanyaga a benzil-benzoát és a permethrin (ezeket általában az egész testre fel kell vinni a hajas fejbőr kivételével). A rüh kezelése szájon át szedhető gyógyszerrel is történhet, ennek hatóanyaga az ivermectin, ez azonban gyerekeknek nem javallott; a viszketést antihisztaminokkal lehet enyhíteni. A rüh kezelése után az allergiás reakciók hamarosan megszűnnek, a másodlagos fertőzéseknek viszont idő kellhet a gyógyuláshoz, míg a bőr ugyanolyan tiszta lesz, mint a rühesség előtt.

A rühesség kezelése mellett a fertőzési lánc felderítése is nagyon fontos, hiszen egy könnyen fertőző betegségről van szó, melyet nagy valószínűséggel továbbadhatott a beteg, sőt, vissza is kaphatja azt a többi fertőzöttől. A rühesség kezelése során a személyi higiéniánkra is nagy figyelmet kell fordítanunk: környezetünket tartsuk minél sterilebben, a közvetlen környezetünkben lévő textíliákat (pl. az ágyneműnket) pedig mossuk ki legalább 60°-on; célszerű szárítógépezni is.