A Zajedno (Együtt) Párt nem hivatalos értesülése szerint annak ellenére, hogy jelentős mennyiségű búza áll Szerbia rendelkezésére, az elmúlt néhány napban az ország Ukrajnából hozott be búzát 22 dináros áron. A párt azt állítja: emiatt még jobban esett a hazai búza ára, ami csütörtökön 24 dinár volt.

Jelena Kalajdžić, a párt képviselője szerint a termelők a panaszaikra általában azt a választ kapják az illetékesektől, hogy Szerbiában szabad a piac és az állam nem hathat ki az árakra, ugyanakkor az állam gyakran mégis közbeavatkozik – például akkor, amikor az európai és világpiacon jó ára volt a gabonának, kiviteli tilalmat rendelt el, miközben a termelők állítása szerint gabonából volt elég nem csak a hazai, de a külföldi piacra is.

Kalajdžić szerint emiatt jelenleg a silókban több mint 1,5 millió tonna búza van, ami a tavalyi termés fele. Jelenleg nincs rá vevő, de a mostani áron nem is érné meg eladni a termést.

A Zajedno politikusa elmondta: gond lesz az idei vetés finanszírozásával, és fennáll annak a veszélye is, hogy a silók nem fognak kiürülni az aratásig sem.