Az emberi és kisebbségi jogi minisztérium az általános iskola első osztályaiba való beiratkozás április elsejei megkezdése alkalmából arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szerbiában élő nemzeti kisebbségek tagjainak joguk van gyermekeiket olyan osztályokba íratni, amelyekben az oktatás anyanyelvükön folyik.

A minisztérium által kiadott közlemény ezáltal arra biztatja és bátorítja a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel, vagyis használják ki az anyanyelvi oktatás nyújtotta előnyöket.

A minisztérium szerint az anyanyelven történő oktatás fontos erőforrást jelent a kisebbségek nemzeti identitásának megőrzéséhez és fejlesztéséhez.

Ez egy olyan érték, ami mellett Szerbia elkötelezett és ami mellett következetesen kiáll. Hogy a kisebbségek anyanyelven történő tanulása megvalósuljon az oktatási rendszerben a szerb nyelven kívül biztosított az anyanyelvű oktatás az óvodától a középiskola végéig a nemzeti közösségek nyolc nyelvén: albán, bosnyák, bolgár, magyar, ruszin, román, szlovák és horvát nyelven – áll a közleményben.

Az anyanyelvi oktatáshoz való jogot a Szerb Köztársaságban az Alkotmány 79. szakasza garantálja, amelyet a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvény erősít meg, és az oktatási törvény részletezi tovább, emlékeztetett a minisztérium.

Szerbiában mintegy 60 ezer gyermek tanul a kisebbségi nyelvek valamelyikén.