Sokkal reálisabbnak tűnik, hogy inkább 2024 tavaszán tartsák a parlamenti választásokat Szerbiában, mintsem idén ősszel, vélekedik Dušan Vučićević, a belgrádi Politikatudományi Kar egyetemi docense.

A Vreme hetilapban megjelent interjúban a professzor szerint nem valószínű, hogy a belgrádi városi választásokat idén tavasszal tartják, mivel a fővárosi szavazatok különbsége túl kicsi lenne ahhoz, hogy újabb, a parlamenti választásokkal össze nem vont választásokat kockáztassanak.

„Egyes, az SNS-hez közel álló elemzők 2023-as őszi belgrádi választásokat említenek, így ez azt a gondolatot kelti, hogy tudnak valamit, amit mi nem” – mondtaVučićević.

Szerinte, ha lesznek országgyűlési választások, azokat összevonják a tartományi és az önkormányzati választásokkal.

„Nagyon bonyolultnak tűnik, hogy több mint 100 önkormányzatban, amelyekben rendes választások következnek, összekeverik a dolgokat azzal, hogy rájuk erőltetik az előrehozott választásokat is. Ebből a szempontból a 2024 tavaszán tartandó parlamenti választások reálisabbnak tűnnek, mint hogy azokat 2023 őszén tartsák” – mondta Vučićević.

Azt is megjegyezte, hogy amennyiben Szerbia és a Szerb Haladó Párt elnöke, Aleksandar Vučić kockázatosnak tartja a 2024-es választásokon való részvételt, „nem kizárt annak a lehetősége, hogy a kormány a jelenlegi teljes mandátum erejéig hatalmon maradjon”.