Dinárban még feltűnőbb az összeg, összesen 593.000.000 dinár, amelyet a szerb kormány a Szerbiai Labdarúgó Szövetségnek átutalt a költségvetési tartalékokból március végén és április elején. Az első kifizetés 295 millió dinár volt, pénzügyi segély címen. Nem kellett sokat várni a márciusi kifizetés után, 298.000.000 dinár érkezett a szövetség számlájára, szintén segély címén, erről április 3-án jelent meg döntés a Hivatalos Lapban. Euróban ez a támogatás összesen 5.056.275 eurót jelent.

A fent átutalt összegeket a köztulajdon fenntartására és a környezetvédelemre, valamint az épületek fenntartására szánt pénzből vették el.

Arról pedig, hogy a pénzt a Crvena zvezda és a Partizan kapják majd meg, maga a szerb elnök, Aleksandar Vučić beszélt, aki elárulta, hogy az állam ezúttal is megtett mindent a Partizanért és a Zvezdáért, de konkrét összegekről nem beszélt.