Szigorúan titkos hírszerzési dokumentumok szivároghattak ki, és keringenek a közösségi médiában, amiről a The New York Times számolt be csütörtökön este.

Az akták az USA és a NATO arra vonatkozó terveit részletezik, hogy hogyan készítenék fel Ukrajnát egy Oroszország elleni tavaszi offenzívára.

Egyelőre nem ismert, hogyan kerültek a dokumentumok a közösségi médiába, írja a Telex.

A dokumentumokról készített fényképek a Twitteren és a Telegramon terjedtek el, táblázatokat tartalmaznak, valamint számszerű adatokat az ukrán csapatok méreteiről, felszereléseiről és fegyverigényeiről és az áldozatok számáról is. Emellett tartalmazzák a fegyverszállítmányok, a kiképzések és a mozgósítások tervezett ütemtervét is. A dokumentumokban szereplő információk legalább öt hetesek, a legfrissebb március 1-jei keltezésű.

Bár dokumentumok nem tartalmaznak konkrét haditerveket, például azt, hogy Ukrajna hol, hogyan és mikor tervez offenzívát indítani, a katonai elemzők és hírszerzők gyakorlott szeme számára azonban a dokumentumok sok érzékeny információt tartalmaznak.

Az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti információcsere tavaly ősszel jelentősen fellazult, és a két ország szorosan együttműködött egy ukrán offenzíva lehetőségeinek kigondolásában, a mostani szivárogtatás elemzők szerint viszont jelentősen árthat a két ország közötti hírszerzési megosztásnak.

A Pentagon először megpróbálta töröltetni a dokumentumokat a közösségi médiáról, ez a jelek szerint nem sikerült, mivel azok továbbra is elérhetőek.