Urbán Andrást nevezték ki az Újvidéki Színház élére. Az erre vonatkozó döntést a tartományi székváros közgyűlése csütörtökön, április 5-én hozta meg.

Urbán 2005-től kezdve a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat vezette, de Újvidéken több ízben is rendezett, egyebek közt a Hasszán aga felesége és a Neoplanta című darabokat.

Urbán András Venczel Valentint váltja, aki 2016-tól volt az Újvidéki Színház igazgatója.

Urbán András 1970-ben Zentán született, 17 évesen már önálló színházi-irodalmi műhelyt hozott létre, majd nem sokkal később megalakította az AIOWA csoportot.

Munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal tüntették ki.

Urbán Andrással tavalyelőtt készítettünk interjút, amelyben az életéről, a színházról és Jugoszlávia széteséséről is beszélgettünk vele.

Jó lenne valahol otthon lenni!