Húsvétvasárnap Jézus Krisztus feltámadására emlékeznek a keresztény hívek. A feltámadás napján délben Rómában szentmisét tartottak, Ferenc pápa külön kitért a szegényekre, az idősekre és a nehézségekkel küzdõkre, akiknek azt mondta, nincsenek egyedül, mert Jézus, az Élõ, mindig velünk van. A szentatya üzente, törekedni kell a kölcsönös bizalomra az emberek, a népek és a nemzetek között, le kell küzdeni a konfliktusokat, és azt kérte, nyissuk meg szívünket azok elõtt, akiknek a leginkább szükségük van erre. Ferenc pápa az ukrán háború lezárását sürgette, említette Szíriát is, valamint a török és a szíriai földrengés áldozataiért is imádkozott.

Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére!

– mondta. A pápa arra kérte Istent, hogy „nyújtson vigaszt a sebesülteknek és mindazoknak, akik a háború miatt elvesztették szeretteiket, és adja, hogy a foglyok épségben és egészségesen térhessenek vissza családjukhoz”. Hozzátette: „nyissa meg az egész nemzetközi közösség szívét, törekedjenek arra, hogy véget vessenek ennek a háborúnak és minden konfliktusnak és vérontásnak a világunkban”.

Ahogy minden húsvét alkalmával tette, a 86 éves egyházfő fölszólalt a Közel-Kelet békéjéért is, felhívásával utalva a közelmúltban Jeruzsálemben történt erőszakos cselekményekre és az Izraelt, Libanont és Szíriát érintő, határokon átnyúló tűzharcokra.Az egyházfő a Szent Péter téri ünnepi misén mondta el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et Orbi apostoli áldását.