Két hónap alatt 40 százalékot ugrott a tej és a sajt importja, túl alacsony az illeték-mondta Marijan Rističević, a Nemzeti Parasztpárt és az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. Mint mondta, nem lehet megakadályozni a behozatalt a túl alacsony, az Európai Unió hozzájárulása nélkül bevezetett illetékkel.

Arra is emlékeztetett, hogy tavaly a 820 millió liternyi szerbiai tej felvásárlásának ellenére is a tejtermékek és a tej behozatalának az értéke 207 millió, míg az exportté 102 millió eurót tett ki.

Amikor tejfeleslegünk van, a tőzsdén bocsájtják ezt forgalmazásra, így hiány alakul ki a hazai tejből, míg az import tejjel együtt többlet keletkezik. Zuhan a gazdák bevétele

-fejtette ki. Úgy értékelte, hogy Európa a dömping módszerével exportálja a feleslegessé vált tejet, tejteméket olyan árakon, amelyek meghódítják a szerb piacot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mezőgazdaság feltételeit a Szabadság és Igazságosság Pártja nem egyeztett megfelelően, és így Szerbia az uniós országokból származó többlettermékek értékesítésének csatornája lett. Úgy értékelte, hogy Szerbia bizonyos módon elvesztette a jogát, hogy befolyásolja piacát.