Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmeztetése akár bennünket is érinthet. Az FBI denveri irodája egy friss közleményben arra figyelmeztette az embereket, hogy semmiképpen ne használjanak nyilvános telefontöltő állomásokat, ugyanis azokon keresztül kártevő szoftverrel fertőzhetik meg a készülékeiket.

Kiemelték, hogy leginkább a bevásárlóközpontokban, repülőtereken és más nagy forgalmú helyeken lévő USB töltőkre vonatkozik a felhívás, ugyanis ezeken a helyeken veszély leselkedik a felhasználókra. Ezért a szervezet azt javasolja, hogy inkább vigyen magával mindenki saját töltőt és USB-kábelt, és azt a konnektorba dugva töltse készülékeit.

Az FBI nem először adott ki riasztást a nyilvános töltőkkel kapcsolatban: 2017-ben egy szakértő azt nyilatkozta, hogy csak azzal, hogy egy „eltérített” töltőhöz csatlakoztatjuk a telefonunkat, már súlyos veszélyben vannak az adataink. Kiemelte, hogy a töltéshez használt csatlakozó adatátviteli szerepet is betölt, így nincs semmilyen korlátja annak, hogy mihez férhet hozzá egy profi hacker – írja az RTL.