Gyakorlatilag minden kórház kap egy-egy szkennert augusztus 31-ig, ezt a programot most át kell vinni Koszovóba is, nyilatkozta Danica Grujičić egészségügyi miniszter.

A miniszter a Euronewsnak adott interjújában elmondta, az egészségügy egyik legnagyobb problémája, hogy az ott dolgozók továbbra is az Európai Unióba mennek dolgozni.

„A szerb kormány megkezdte ennek a problémának az orvoslását, mégpedig úgy, hogy a legjobbakat alkalmazza. A másik, hogy az embereknek nem kellene tartaniuk attól, hogy az egyik városból a másikba költözzenek a munka miatt. Tudják, tulajdonképpen úgy néz ki, hogy könnyebb Németországba kiköltözni, mint Vajdaságból Közép-Szerbiába, Koszovóba, vagy fordítva”, állapította meg a miniszter, majd hozzátette, hogy “valószínűleg a fizetések miatt döntenek így az egészségügyi dolgozók”.

A miniszter szerint a szerbiai egészségügyben sokkal jobb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt, de természetesen mindig lehet jobb. Hozzátette, továbbra is nagy kihívás, hogy a szakorvosok közül sokan már idősek, nyugdíj előtt állnak és nincs utánpótlás.