Az Újságírók Szerbiai Egyesületét (UNS) megdöbbentette, hogy a szabadkai Subotica-trans utasforgalmi közvállalatnál dolgozó A.I. biztonsági őrnek azért mondtak fel, mert a közvállalat igazgatója, Dejan Ljubisavljević azzal gyanúsítja, hogy a starter-botránnyal kapcsolatosan információkat szivárogtatott Branko Žujović újságírónak és Ljubisavljević azon állítása is megdöbbentő, hogy elfogták az A.I. és Žujović közötti telefonbeszélgetést.

– Behívtak ma Ljubisavljević igazgatóhoz, aki elvette a telefonomat és átnézte a névjegyzéket, amelyben megtalálta Branko M. Žujović telefonszámát, és közölte, tudja, hogy beszéltem vele, mert lehallgatták a telefonhívást – nyilatkozta A. I. a Vesti024.rs portálnak, amit az UNS is idézett közleményében.

– Az Újságírók Szerbiai Egyesülete azt követeli a csúcstechnológiai bűnözés elleni ügyészségtől, hogy állapítsa meg, valóban lehallgatták-e, és ha igen, kinek az utasítására annak a biztonsági őrnek a telefonhívásait, akit azzal gyanúsítanak, hogy közérdekű információkat szivárogtatott a sajtónak.

Az UNS emlékeztetett, hogy A.I. biztonsági őr, amennyiben tényleg szivárogtatott közérdekű információkat, abban az esetben a szivárogtatók védelméről szóló törvény értelmében neki védelmet kell élveznie, azoknak pedig, akik a Subotica-trans vállalatban közreműködtek egy berendezés a piaci ár többszöröséért történő beszerzésében – amiről Žujović oknyomozó sorozatot is közölt – felelniük kell ezért – olvasható az újságíró szervezet közleményében.

Kirúgták biztonsági őrt, mert telefonjában megvolt a subotica-transos botrányról cikkező újságíró száma