Még mindig nem vonultak el a viharfelhők a Facebookot, Instagramot, WhatsAppot és több más online platformot is birtokló Meta dolgozói feje felől, írja a hvg.hu.

A cég 2022 novemberében 11 ezer embernek mondott fel, majd idén márciusban újabb 10 ezer embert elküldését jelentette be. Ezek jelentős, összesen 21 ezer fős állomány-csökkentést jelentenek.

A CNBC szerint a Meta szerdán újabb elbocsátási körbe kezdett a legutóbbi, 10 ezer fős bejelentés részeként, ezúttal műszaki pozíciókban dolgozó alkalmazottaknak intettek búcsút – ezt pedig maga a cég is megerősítette a lapnak, ami több dolgozótól is látott olyan LinkedIn-bejegyzéseket, miszerint szerda reggel elbocsátották őket a Metától.

Egy érintett munkavállaló azt is elárulta a CNBC-nek, hogy májusban az olyan üzleti területen dolgozók körében is elbocsátások lesznek, mint a pénzügy, HR vagy jogi szerepkörök.

A LinkedInen több olyan bejegyzés is megjelent, melyek arra engednek következtetni, hogy az elbocsátások több, játékprogramozó munkavállalót is érintettek. Ők főleg virtuális- és kiterjesztettvalóság-termékeken dolgoznak. Mark Zuckerberg vezérigazgató 2023-at a „hatékonyság évének” nevezte még februárban.

Az elmúlt időszakban több technológiai vállalat is jelentős elbocsátásokba kezdett, például a Zoom, a Google és a Microsoft is.