Tisztelt Címzettek, 13 éves tagságom után kérem, töröljék nevemet a Szerb Haladó Párt nyilvántartásából. Prof. dr. Zorana Z. Mihajlović” – áll a szerb kormány korábbi kormányfőhelyettesének, miniszterének és a Szerb Haladó Párt magas rangú tisztségviselőjének a párt vezetőségéhez címzett, szűkszavú levelében.

A párt vezetősége és Zorana Mihajlović között több mint egy éve tart a feszültség, a korábbi miniszter nem is kapott tárcát a legutóbbi kormányalakításkor. Utolsó sajtótájékoztatóján el is mondta, mint gondol párttársai egy részéről.

„Azt gondolom, hogy nekem is könnyebb lesz, ha nem kell látnom azokat az embereket, akik a Szerb Haladó Pártot a saját meggazdagodásukra használják, és gondolom, hogy nekik is könnyebb lesz, ha nem kell szembesülniük azzal, hogy én mit gondolok róluk” – mondta. Mondataira Alesandar Vučić hevesen és dühösen reagált, azt állítva: Zorana Mihajlović saját pártot akar alapítani.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a volt miniszter valóban készül-e mozgalmat vagy pártot alapítani.