Igor Braunović, a Srbijašuma közvállalat igazgatója és dr. Andreja Savić, a Köztársasági Nyugdíjas Szövetség elnöke együttműködési megállapodást írt alá 169 település, városi és tartományi nyugdíjas-egyesület érdekeinek a képviseletéről. Figyelembe véve a jelenlegi energetikai és gazdasági helyzetet, az erdőgazdálkodási vállalat társadalmilag felelős társaságként megállapodásban határozta meg a tűzifa szállításának feltételeit, amivel javulni fog a legidősebb polgárok életszínvonala. A megállapodás aláírásakor Igor Braunović kijelentette, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül válaszolni minden megkeresésre, legalábbis ami a nyugdíjasokat, a fogyatékkal élőket és a háborús veteránokat illeti.

Kiemelte: idén is 5200 dinár lesz a tűzifa ára – Takács Magda cikke teljes terjedelmében a Családi Kör 2023. április 27-ei számában olvasható.

A lap további témáiról bővebben a kép alatt:

Kupuszina ezer arca
Messziről látszó templomtorony, színesre festett parasztházak, ráncosodó kezek, mosolygós arcok, díszes népviseletek, mintás fejkendők, keménykalapok, na meg a mákosrétes – Kupuszina ezer arca Görbeország tükrén keresztül. Mohos Zsófiával, a Highlights of Hungary közönségdíjasával Pósa Tamara beszélgetett.

Közpénztékozlás topolyai módra
Forrásmegjelölés nélküli cikkmásolás, elérhetetlen főszerkesztő, kikapcsolt telefonszám, impresszum nélküli honlap – erre költött el a topolyai önkormányzat két év alatt mintegy 29 ezer eurót, vagyis 3,4 millió dinárt az adófizetők pénzéből, azaz egy nyúlfarknyi, átmásolt cikkecskéért átlagosan 115 eurót fizetnek a topolyai polgárok. – Seregély Orsolya riportja

„Színház nincs közönség nélkül”
Az óbecsei Rókus Zoltán 2017-ben diplomázott az Újvidéki Művészeti Akadémia mesterszakán, 2019-ben lett a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a tagja. – Kovács Kuszli Angéla interjúja

A művésznő lepedője
Karinthy Frigyes humoreszkjei ihlette kétszereplős darabot mutatott be Óbecsén a Perem Magyar Színházi Egyesület

Április 16-án bemutató volt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben: a Perem Magyar Színházi Egyesület A művésznő lepedője címmel mutatta be a Karinthy Frigyes írásai alapján született komédiát. – Fehér Rózsa riportja

Amikor a farkas farkast kiált – Kókai Péter vezércikke

OKTATÁS: Keserédes egymásra utaltság – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: Jobb feltételekkel kapnak majd tűzifát a nyugdíjasok – Takács Magda összeállítása

KÖZÖS TÉRBEN: Játék a tűzzel – Vataščin Péter jegyzete

KÖZÉLET: Az ígéret szép szó, de Vučić talál szebbeket is – Kocsányos Pálma kommentárja

JEGYZET: Ebül szerzett jószág – Both Mihály írása

ELMÉLKEDÉSEK: Félek, még az is lehet: a történelem ismétli önmagát! – Balla Lajos írása

A LÉLEK EREJÉVEL: Krisztus a jövőnk – Gedő Ágnes cikke

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Az irattár mint az irodalomhoz visszavezető alagút – Szabó Palócz Attila írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A rablógazdálkodók és a wörgli csoda – Wilhelm József cikke

KÉPHISTÓRIÁK: Megméretlenül – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM: Ferber Katalin: Rabu hoterü (Love Hotel)

RIPORT: Egy családban két mesterség is Zentán – Pecze Árpád írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Ezért veszélyes a terhességi vérszegénység

EGÉSZSÉGÜNK: Spondylosis – Mitől és hogyan alakul ki?

HOROGRA AKADVA: Monofil-fonott trilemma – Huzsvár József cikke

SPORT: A zentai titok – Németh János írása

KONYHA: Receptek kerti mulatságra

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Mohos Zsófia fotója látható

Lapszemle