A Vajdasági Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezete szerdai ülésén arról döntött, hogy minden olyan iskolában, ahol szakszervezetüknek van képviselete, csütörtökön már nem tartják meg az órákat. Zlatko Rahimić, a szakszervezet észak bánáti körzetének vezetője a Szabad Magyar Szónak azt mondta, hogy az órákat nem tartják meg, hanem beszélgetnek a gyerekekkel. Sztrájkba lép a Szerbiai Oktatásügy Dolgozók Független Szakszervezete is.

— A Vladislav Ribnikar  Általános Iskolában történt tragédia után nincs más választásunk. Tíz nappal ezelőtt a szakszervezet az általános és középiskolákról szóló törvény közvitáján a szakszervezetünk elnöke,  Dušana Kokot felszólalt és elmondta, hogy semmi sem történt a diákok és az oktatásügyben dolgozók védelmét illetően és hozzátette, csak idő kérdése, hogy a helyzet még rosszabbá váljon. Sajnos olyan tragédia történt, amit senki sem látott előre. Mindez rámutat a rendszer hiányosságaira és arra, hogy Branko Ružić miniszter képtelen meghallani a javaslatokat, amelyeket adtunk neki – mondta Rahimić.

Kiemelte, többek között azt kérték, hogy minden iskolában legyen pedagógus vagy pszichológus, mert, véleménye szerint, ha  az alkalmazottaknak és a diákoknak sincs kihez bizalommal fordulniuk, akkor a lufinak valahol ki kell durrannia.

— Mi ma sztrájkba lépünk, és azonnali lépéseket követelünk, de nem kozmetikai jellegűeket, hanem valódi tetteket. Követeljük Branko Ružić lemondását is. Emlékeztetni szeretnék, hogy szakszervezetünk január 16-án már tartott egy tiltakozást hasonló követelésekkel, de a minisztérium teljes mértékben figyelmen kívül hagyott minket – mondta Rahimić.