Május 12-én a szerbiai elnökség épülete előtt tüntetést tartanak az állattenyésztők és a tejtermők, akik Aleksandar Vučić államfővel szeretnének beszélni a mezőgazdaság helyzetéről – jelentette be Zoran Milićević, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Szövetségének elnöke.

„Megértjük a szomorúságot, de a mezőgazdaság helyzete tarthatatlan, és ha nem történik változás, a falvakból öregek otthona lesz. Azt követeljük, hogy a költségvetés 5 százalékáról 8 százalékra emeljék a mezőgazdaságra szánt forrásokat, és hozzanak stratégiai döntéseket” – mondta.

Milićević hozzátette: a malacok élő súlyáért 300-400 dinár helyett ugyan 500-600 dinárt fizetnek, de a takarmány árához képest ez sem reális ár. A hús meg fog drágulni, mert a rossz mezőgazdasági politika miatt felszámolták Szerbiában az állatállományt, ezért húshiányra lehet számítani.

A termelők azért is harcolnak, hogy az állam szüntesse meg a tej, a hús és a hústermékek importját, valamint a gabonák exportját.

Milija Palamarević a tejtermelők képviseletében arról beszélt, hogy szerintük a tejre kirótt importadót literenként 15-ről 20, a kemény sajtokra kirótt importadót pedig kilónként 30-ról 350 dinárra kellene emelni.

Azt is kérni fogják az államfőtől, hogy a tej és a tejtermékek kereskedelmi árrését csökkentsék annak érdekében, hogy a vásárlók olcsóbban vásárolhassák meg ezeket az árukat. Mivel az utóbbi hónapokban megnőtt a tejtermelés, a felesleget ennek köszönhetően könnyebben lehetne értékesíteni.