Oliver Tošković pszichológus a NIN hetilapnak adott interjújában rámutatott, hogy Alekandar Vučić államfő a közelmúltban történt tömegmészárlásokat követően számos intézkedést harangozott be, amelyek között a rendőri jelenlét növelése a legjelentősebb.

– Úgy viselkedünk, mintha a káoszra kizárólag a szigor és a nyomás fokozásával lehetne reagálni. Úgy vélem, hogy egész egyszerűen ez a módszer azt mutatja, hogy ők (az aktuális hatalomgyakorlók) mit értenek a világból – mondta a szakember.

A pszichológus kiemelte, elnyomó jellegű intézkedések rövid távon ugyan hozhatnak eredményt, de az elnyomás nem jelenthet megoldást.

– De ilyen az értékrend: káosz keletkezett, akkor csapjunk oda. Ez a hozzáállás lehet, hogy az első pillanatban valamennyit segít, de hosszútávon semmit sem old meg. Az ő szemszögükből nézve feltehetően ez a jó hozzáállás, mivel különböznek értékrendjeink, de éppen ezért nem tudjuk egymást politikailag sem megérteni – magyarázta a pszichológus.

Hozzátette, a hatalom komolyan azt gondolja, hogy „rendben van az, hogy mindent a rendőrséggel és gumibotokkal oldunk meg”.

Mint ismeretes, a közelmúltban két tömegmészárlás is történt Szerbiában, május harmadikán egy 13 éves fiú a belgrádi Vladislav Ribnikar általános iskolában nyolc diákot és az iskola biztonsági őrét ölte meg egy lőfegyverrel, hét személyt pedig megsebesített, következő nap pedig egy 21 éves fiatalember Mladenovac közeli falvakban hét embert ölt meg, tizennégyet pedig megsebesített.

A történtek után Alekandar Vučić államfő szigorú intézkedéseket harangozott be.