A heves esőzések és viharok miatt az észak-olasz Emilia-Romagna régióban több mint húsz folyó áradt ki, egy híd összeomlott, a földcsuszamlások falvakat zártak el. A la Repubblica azt írja, a súlyos áradások és földcsuszamlások miatt már tízezer embert evakuáltak a térségben, ahol eddig 250 földcsuszamlást regisztráltak, az elöntött települések száma pedig már 37. A hétvégére tervezett olasz Forma-1-es futamot törölték,írja összefoglalójában a 444.hu.

A közösségi oldalakra posztolt videók szerint is súlyos a helyzet.

Guardiannak nyilatkozó Enzo Lattuca, Cesena polgármestere azt mondta, „a helyzet katasztrofális, és az esőzés még nem ért véget”, mert a Savio folyó szerda reggel ismét áradni kezdett.

Egy Motta-Budriót és San Martinót összekötő híd egyszerűen összeomlott, a tűzoltóság azt mondja, azért sem lehet a közelébe menni, mert a híd közelében van egy gázvezeték is, ami „érintettnek tűnik”.

A la Repubblica szerint eddig nyolc igazolt áldozata van az áradásoknak és a földcsuszamlásoknak, hárman Forlìban, hárman Cesenateban, egy férfi pedig Ravennában halt meg, illetve megtalálták egy német nő holttestét Cesenatico tengerpartján, de egyelőre nem világos, hogy ő is a viharok áldozata-e.

A meteorológusok szerint az elmúlt száz évben nem történt ennyire extrém időjárási jelenség, ami „egyértelműen a klímaváltozás eredménye”. A la Repubblica azt írja, „a helyzet aggasztó, a jövőre nézve is”.