Csütörtökön este nyolc órakor feloldják az útblokádot a Szabadkán tüntető gazdák, így megint járható lesz az aluljáró a város központjában, de információink szerint csak pénteken reggel nyolcig. Akkor ismét lezárják majd ezt az útszakaszt

A mezőgazdasággal foglalkozók harmadik napja tüntetnek Szerbia szerte. Szabadkán eddig a Strossmayer utcában parkoltak le, majd zárták le a város legforgalmasabb utcáját egy-egy órára. A tiltakozás radikalizálásáról csütörtökön döntöttek, amikor a Strossmayer utcát több órára lezárták a forgalom elől, majd 14 óra 30 perctől pedig a Patria szálló kereszteződésénél található aluljáróhoz vonultak. Ezzel tulajdonképpn elvágták a város egyik felét a másiktól.

A Palics felől illetve Palics felé igyekvők a Majsai-hídon keresztül tudtak eljutni a város másik felébe, itt közlekedtek a menetrend szerinti buszok is. Kisebb dugó kialakult, de 5-10 perces araszolásnál nem volt nagyobb várakozás.

Mint azt a tiltakozóktól megtudtuk, a gazdák traktoraikkal az éjszakát a Strossmayer utcában töltik, pénteken pedig ismét lezárják az aluljárót, reggel nyolc órától, valószínűleg mindaddig, amíg követeléseik meghallgatásra nem találnak.