Április végén újraindult a Pilóta szendvicskeksz gyártása a Mondelez Csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári gyárában – közölte a vállalat. Közleményük szerint mindent megtesznek azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül országszerte mindenhol újra elérhető legyen a termék, írja a hvg.hu.

Május 19-én, pénteken meg is kezdődött a kiszállítása a boltokba. A tervek szerint július elejére immár országszerte a legtöbb kiskereskedelmi egységben elérhető lesz a népszerű szendvicskeksz. Első körben a klasszikus Pilóta tér vissza a boltokba, majd júliustól a Pilóta Tripla kakaóst is újra élvezhetik a rajongók.

“A Mondelez Hungária számára különösen fontos a magyar fogyasztók egyik legkedveltebb, ikonikus kekszmárkája, a Pilóta. Köszönetet mondunk minden hűséges fogyasztónknak a türelmükért és ragaszkodásukért. Ahogy ígértük: a Pilóta visszatért” – mondta Grzegorz Lis, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A hvg.hu tavaly októberben írta meg, hogy eltűnt a boltokból a Pilóta keksz. A cég akkor azt írta, hogy a készlethiányt a gyártókapacitásaikat érintő nehézségek, illetve az édesipari ágazatot is sújtó alapanyag és csomagolóanyag-hiány okozták.