– Abban állapodtunk meg, hogy vasárnap délben mind a hét gazdaegyesület, amely tárgyalt a kormánnyal, aláírja a megállapodást, amely szombaton megszületett, de ez még mindig nem történt meg – jelentette ki a Danasnak nyilatkozva Miroslav Matković, a szabadkai gazdák egyesületének tagja, aki részt vett a tárgyalásokon.

Matković nehezményezi, hogy az állam képviselői kitartóan azt sugallják, hogy a tárgyalásokat a mezőgazdasági minisztérium folytatta a gazdákkal, de szerinte az igazság az, hogy ők Ana Brnabić kormányfővel egyezkedtek.

„Mi a kormányfővel és a pénzügyminiszterrel tárgyaltunk, Jelena Tanasković agrárminiszter nem is volt jelen. Azt látjuk, hogy igyekeznek alacsonyabb szintűnek beállítani a tárgyalásokat, mint amilyenek valójában voltak” – panaszolta a gazda.

Matković elmondta: a kormányzat képviselői nem is küldték el a gazdáknak az aláírandó megállapodás szövegét. „Nem tetszik nekünk, hogy ezt így csinálják, hiszen a tárgyalásokon az őszinte szándékaikat hangsúlyozták” – mondta el a szabadkai gazda a Danasnak.

„Ők azt akarják most, hogy mi soha többet ne demonstráljunk. Ezt, amit szombaton megígértek nekünk, már két héttel ezelőtt is megkaphattuk volna, mégis rákényszerítettek bennünket, hogy tiltakozzunk” – mondta Matković, hozzátéve: még abban sem biztosak, hogy miben sikerült megállapodni, mert nem látták a megállapodás szövegét. Tart attól, hogy végül az, ami a dokumentumban lesz, nem lesz azonos azzal, amiben megegyeztek.

A šumadijai gazdákat elkeseríti a tető alá hozott megállapodás, mert úgy látják, hogy követeléseik egy részének teljesítése nem állítja meg az ágazat zuhanását. Nehezményezik azt is, hogy hét követelésük közül csak kettőt fogadott el a kormány.