Rövidített órákkal folytatódik a tanítás a „Vladislav Ribnikar” Általános Iskolában, hat rendőr jelenlétével. A szülők egy része a tanév végét követelik, valamint válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek megválaszolatlanok maradtak. Azok a gyerekek, akik nem akarnak, vagy nem tudnak tovább iskolába járni, ők a szülők jóváhagyó levelével otthon maradhatnak, nem lesz igazolatlan a hiányzásuk. Több mint 200 szülő követeli az iskolában a tanév befejezését.

Egy valamivel több mint kétórás megbeszélésen az üggyel kapcsolatban részt vett Maja Popović igazságügyi miniszter, Darija Kisić családgondozási miniszter, Mladen Bašić miniszterelnöki tanácsadó, Željko Brkić, a Belügyminisztérium államtitkára valamint az Egészségügyi Minisztérium államtitkára Mirsad Đerlek. A kormány képviselői közül senki nem kívánt megjelenni a sajtó előtt a találkozó után.

A kezdeményezés lényege, hogy május 3-án, amikor a tragédia történt, az a nap legyen az utolsó tanítási nappá nyilvánítva, ugyanis egy ilyen tragédia után nem lehet csak úgy visszatérni a normális kerékvágásba

– mondta Vojin Šaljić, az egyik szülő a szülők tanácsából. A szülők kezdeményezésében kifejtik, hogy az, hogy az oktatás visszatért a rendes kerékvágásba május 10. óta,  károsítja a diákokat, ezért kérik az intézetet, hogy szakítsák meg a tanévet, fejezzék be a munkaévet. Mint kiemelték, május 3-án tragikusan ért véget a tanév, ezt követően pedig minden egyes nap, amellyel a tanév folytatódik, olyan, mintha úgy tenne az intézet, mintha semmi sem történt volna.