A Korrupciómegelőzési Ügynökség közzétette Aleksandar Vučić új ingatlantérképét,és vagyonjogi dokumentumait, amelyből a kiderült, hogy az államfő fizetése soha nem volt ilyen magas.

Idén május 11-én frissített vagyonkártyája szerint ugyanis az államfő havi fizetése immár 200 962 dinárt tesz ki. Ez az első eset, hogy Szerbia elnökének fizetése meghaladja a 200 ezer dinárt.

Vučić korábban 176 545 dinárt keresett ebben a pozícióban, ami azt jelenti, hogy a fizetését 24 417 dinárral, tehát 11,3 százalékkal emelték. A dokumentumok alapján Vučić 2017-ben köztársasági elnöki posztjának betöltésekor 128 177 dináros fizetést kapott. Ami a vagyonjelentésének többi elemét illeti, semmi más nem változott, hivatalosan az elnöknek továbbra is csak egy 30 négyzetméteres garzonlakása van, banki megtakarítása és autója pedig nincs – emlékeztet a Nova.