Közleményben kéri a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a vajdasági magyarokat: ne vegyenek részt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hatalmi játékában és Aleksandar Vučić színházi előadásában, mondjanak nemet az erőszakra, és csatlakozzanak a VMDK-hoz egy jobb magyar közösség építésében.

„Tisztában vagyunk azzal, hol élünk, és ki van hatalmon idestova 12 éve. Ahogyan azzal is, milyen társadalmi helyzet alakult ki miattuk, ami sajnos odáig vezetett, hogy ártatlan fiatal életeket oltottak ki Belgrádban és Mladenovacon. Ezért a VMDK támogatja az erőszak elleni megmozdulásokat, illetve a jogosan tiltakozó polgárok követeléseit: a belügyminiszter, a titkosszolgálatot vezető (BIA) személy lemondását, az elektronikus médiumokat felügyelő testület (REM) feloszlatását, a valóságshow-kat közvetítő, folyamatosan uszító, nemzeti frekvenciával rendelkező Pink és Happy tévé leépítését, vagyis a frekvencia elvételét, zéró toleranciát a gyűlöletbeszédre a közéletben – beleértve a politikusokat is.

Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a Pásztorok által vezetett gazdasági érdekszervezet amellett döntött, hogy részt vesz Aleksandar Vučić 26-ai nagygyűlésén, ezzel is bizonyítva, mindenre képesek a pillanatnyi politikai haszonszerzésért. Még akkor is, ha az a normalitás, a józan ész, és az erőszakmentes társadalom elleni tüntetés támogatását jelenti! Úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát! Csak most nem Milošević helikoptereivel repülnek a koszovói albánokkal való „béketárgyalásokra”, hanem luxusautókkal és buszokkal száguldanak a beígért szendvicsekre. Ezzel végleg bebizonyították, szerves részét képezik a jelenlegi hatalmi koalíciónak, és ugyanolyan felelősség terheli őket a szerbiai társadalmat, azon belül pedig a vajdasági magyar közösséget sújtó problémák kialakulásáért” – áll a VMDK közleményében.

Folytatódnak a tüntetések Belgrádban, ezeket a VMDK is támogatja (Fotó: nova.rs)