Aggódnak az energetikai szakértők és az ellenzéki politikusok Szerbiában, azzal vádolják  a kormányukat, hogy kiárusítanák a magyaroknak az ország vízenergia-forrásait. Az erről szóló szerződésterv az MVM Energetika Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a szerb kormány között nemrég került napvilágra, írja az RTL Klub honlapja.

Balkan Insight szerint az országban ez az „ajánlat” a legfrissebb azon esetek közül, amelyek aggodalmat keltenek a két ország közeledésével kapcsolatban. A szerb elnök, Aleksandar Vučić jó viszonyt ápol Orbán Viktorral, aki nemrég a hadiipari együttműködés szorosabbra fűzését is bejelentette.

A kiszivárgott terv szerint az MVM hatszázmillió euróval támogatná a szerb állami energiacéget, a Elektroprivreda Srbiját (EPS). Ezért cserébe a vállalat átadna tizenegy vízerőművet a magyar cégnek, amelyek az ország legfontosabb megújuló energiaforrásait jelentik.

A szerb kormány már reagált is a vádakra. Szerintük egyesek az EPS kötelékein belül pánikot akarnak kelteni az ügyletről, amelynek valódiságát nem tagadták. Az EPS vezetősége arról beszélt, hogy még nem írták ala a megállapodást az MVM-mel.

Az ellenzék azzal vádolja Vučićot, hogy a szerb nép háta mögött privatizálná az állami céget egy olyan időszakban, amely komoly kockázatokat tartogat az energiaszektor számára.