A jelek szerint úgy tűnik, hogy az Aleksandar Vučić által mára, május 26-ra meghirdetett „Szerbia történelmében minden eddiginél tömegesebb” nagygyűlésen, avagy kontramítingen, ahová munkahelyi megfélemlítésekkel, zsarolásokkal és egyéb „módszerekkel” toborozzák az államfőnek „önként daloló” népet, a szerb elnök jóbarátja, Orbán Viktor is biztosít statisztákat.

Szabadkán a lóversenypálya mögött gyülekeztek a belgrádi mítingre induló autóbuszok, amelyek között számos magyarországi rendszámú is akadt.

Egyebek között a budapesti Volánbusz, a gyulai Vozi Busz, a békéscsabai Vozi Tours cégek járművei sorakoztak fel Szabadka Kisbajmok városrészében, hogy utaztassák az embereket Belgrádba.

Azt nem tudjuk biztosra, hogy a buszok a szerbiai vállalatoknak segítenek-e utaztatni a helyi lakosokat, vagy magyarországi résztvevőket szállítanak Vučić elnök belgrádi produkciójához. Az azonban bizonyos, hogy a járművek némelyikén a „gyerekszállítás” táblát is kihelyezték, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy azokban is felnőttek utaznak.