Albin Kurti koszovói kormányfő az észak-koszovói incidenseket követően kijelentette, megérti a nemzetközi közösség aggodalmát. De mint mondta, nem volt más lehetőség, hogy az új polgármesterek az alkotmánnyal összhangban megkezdjék teendőik ellátását.

Kurti a Facebookon azt írta, annak, hogy a polgármesterek bemennek a munkahelyükre, a világon a legnormálisabb dolognak kellene lennie.

– A községháza az az épület, ahol a törvények és az alkotmány alapján a polgárokat kiszolgálják. Az épület a köztársaság tulajdona, így az tegnap nem lett elfoglalva és máskor sem lesz. Tisztában vagyunk, és megértjük a nemzetközi partnereink aggodalmát, de minden más opció kormányunk alkotmányos kötelezettségének megszegése lett volna az új polgármesterek iránt – írta a koszovói politikus.

Kurti arra szólította fel a koszovói polgárokat, különösen a szerbeket, hogy működjenek együtt az új polgármesterekkel és azok kabinetjeivel, mert mint mondta, azok többnemzetiségűek, multikulturálisak, többnyelvűek és többpártiak lesznek.

Amint arról korábban írtunk, a nemzetközi közösség, így egyebek közt a Koszovó szövetségesének számító Amerikai Egyesült Államok is elítélte a szerb civilek elleni brutális rendőri erőszakot.

Az USA határozott üzenetben ítélte el a koszovói kormányt a szerb kisebbség elleni erőszak miatt