Ukrajna hamarosan megindíthatja a régóta várt ellentámadást az orosz hadsereg ellen, közölte Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács (RNBO) titkára, írja a hvg.hu.

Hogy a támadás mikor indul, azt természetesen nem árulta el, de ahogy fogalmazott,

az offenzíva akár már ma, holnap, vagy egy hét múlva is megindulhat.

Szerinte az ellentámadással nem hibázhat az ukrán kormány, mert ez egy olyan történelmi lehetőség, amit nem szabad elszalasztani.

Olekszij azt is megerősítette, hogy a Wagner-csoport néhány csapata kivonult Bahmutból, de ezköben egy másik helyre koncentrálják az erőiket, ami azt mutatja, hogy tovább folytatják a harcot. Azt is elmondta, nem különösebben aggódnak amiatt, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba.

Ukrajna hónapok óta tervezi az ellentámadást, mert a lehető legtöbb időt akarta a csapatok kiképzésére és a nyugati szállítmányok fogadására fordítani. Eközben Oroszország próbál felkészülni az ellentámadásra.

Szerinte Bahmut megvédése nem volt rossz döntés, az ukrán kormány ugyanis minden ukrán területet meg akar védeni, és vissza akar foglalni az oroszoktól.

Háború Ukrajnában (Fotó: Unian)