Kifejezetten veszélyesnek ítélte meg a koszovói helyzetet Miloš Vučević védelmi miniszter, mindennek oka pedi, hogy a prištinai adminisztráció egyoldalú, törvényellenes és nem legitim döntéseket hozott. Hozzátette, a vörös vonalakat meghatározták. A Szerbiai Rádió és Televíziónak adott interjújában a miniszter kiemelte, a biztonsági helyzet Koszovón nem lehetne rosszabb.

Vučević hozzátette, a hétfői eseményekre hetek, hónapok óta figyelmeztetett az elnök, Aleksandar Vučić és a külföldi illetékesekkel is tárgyalt, de nem történt előrelépés és megtörtént a baj. A miniszter szerint Albin Kurti útja az incidensek, sérülések, lövöldözések irányába vezet, és azokhoz a jelenetekhez, amelyeket már láttunk, de többet sehol sem akarunk látni, főleg nem a saját országunkban.

A miniszter szerint Belgrád továbbra is hisz abba, hogy a helyzet dialógussal megoldható. Hozzátette viszont, hogy a hadsereg továbbra is készenléti állapotban van.

„A vörös vonalakat meghatároztuk, azok pedig, ha ne adj’Isten valaki elkezdi ölni a szerbeket, ha a koszovói rendőrség elkezdi likvidálni, elűzni a szerb népet, mint ahogy azt 20-30 évvel ezelőtt tette, az nem csupán egy vörös jelzés lenne, hanem az a pillanat, amit Szerbia már nem nézhetne ölbe tett kézzel”, mondta Vučević, de hozzátette, bízik abban, hogy erre nem kerül sor.