Észak-Korea felől jelentkező kiberfenyegetés miatt adtak ki figyelmeztetést az Egyesült Államok kormányzati szervezetei együttműködésben a dél-koreai hatóságokkal – közölte az amerikai külügyminisztérium, írja TECH rovatában hvg.hu.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), valamint az amerikai külügyminisztérium Dél-Korea külügyminisztériumával és a partnerszervezetekkel közösen adta ki a kiberbiztonsági felhívást a Kimszuki néven ismert észak-koreai hackercsoport által jelentett közvetlen veszély miatt.

A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a Kimszuki egy, a kibertérben működő személyekből álló csoportosulás, amely „nagyszabású társadalmi befolyásszerző kampányokat” indít elsősorban elemzőintézetek, tudományos szervezetek és médiumok manipulálásával hírszerzési céllal.

Az amerikai–dél-koreai közös kiberbiztonsági felhívás részletes tájékoztatást tartalmaz a Kimszuki-csoport működéséről, a jelenlétükre gyanút adó jelekről, valamint az általuk jelentett kockázat mérsékléséről, emellett azt kérik, hogy aki ilyen támadás célpontjává válik, jelezze a hatóságoknak – áll az amerikai külügyminisztérium közleményében.