Ötödik alkalommal érkeztek tízezrek Belgrádba a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tüntetésre szombaton. A tiltakozás 18 órakor kezdődött a szerb parlament épülete előtt, a forgalmat már a Jogi Karnál lezárták, a tüntetők a Sándor király, a Belgrádi út, a Slavija, a Milan út és a Terazije mentén a Nikola Pašić térig és a Pionír parkig sétálnak, majd a kört az elnökség előtt zárják. A tüntetésen az ország legnépszerűbb és legnagyobb nevű színészei, Svetlana Ceca Bojković és Dragan Bjelogrlić tartanak beszédet.

A többi színész, akiket az elmúlt napokban az elnök, Aleksandar Vučić személyesen támadott, többek között azzal vádolva őket, hogy népszerűségüket felhasználva befolyásolják az embereket, az Atelje 212 színház előtt gyülekeztek.

A tiltakozáshoz csatlakoztak az egyetemi hallgatók is, ők a Köztársaság téren gyülekeztek.

Az N1 tudósítása szerint egy csapat jobboldali beolvadt a tömegbe, attól tartanak a szervezők, hogy szándékosan incidenseket akarnak provokálni.

A tüntetés közben Aleksandar Vučić egészalakos fotója „repült el” a tömeg felett, nemzeti színű lufik „segítették” a magasba.

Az első felszólalót követően néhány percig néma csendben állt a tömeg, 18 alkalommal, 18 másodpercenként hallatszott egy ütés, ezzel emlékeztek a tragédiák 18 halálos áldozatára.