A tanév lezárása a lehető legjobb megoldás, így vélekedik Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić, aki a Prva Televízióban azt mondta, hogy beszélgetett erről a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt gyilkosság áldozatainak szüleivel.

„Megértettem a szülőket, akik kisebbségben vannak, de tisztelem a többséget is, akik úgy gondolják, hogy a gyereknek az iskolában a helye, hogy barátkozzon, szocializálódjon.”

Hozzátette, azokat a szülőket is megérti, akik ez a tragédia után képtelenek visszaküldeni abba az intézménybe a gyereküket.

Az elnök szerint a szerb kormánynak kicsit több időt kellett volna fordítania arra, hogy elmagyarázza, hogyan zajlik az idő előtti tanévzárás.

„Lezárják a jegyeket június 6-án, de akik javítanának, vagy szeretnék folytatni az iskolát, járni a programokra, megtehetik azt, de hagyjuk meg a döntés lehetőségét azoknak, akik valóban aggódnak, hogy ne küldjék a gyerekeiket iskolába“, mondta Vučić.