A szombaton Belgrádban megtartott ötödik Szerbia az erőszak ellen nevű tüntetésen nagyjából 55 ezren vettek részt, közülük kb. 45 ezren sétáltak együtt a többiekkel – így látja Aleksandar Gubaš, aki három évtizede foglalkozik a tömegrendezvényeken megjelentek számának a becslésével.

„Az 1990 után megtartott hét legtömegesebb tüntetés közül négyet az  utóbbi 15 napban tartottak meg. Az ötödik erőszakellenes tiltakozás a második legnagyobb tömegtüntetés az október 5-i után. Az első helyen a május 19-én ugyanezzel a céllal megtartott esemény volt, amelyen közel 60 ezren vettek részt” – nyilatkozta Gubaš az N1 portálnak. Azt is hozzátette: az első tíz legtömegesebb politikai rendezvények közül ezzel ki is szorult a Szerb Haladó Párt által 2019 áprilisában szervezett esemény.

A szombati tiltakozáson többek között Dragan Bjelogrlić, Hadži Nenad Maričić és Svetlana Ceca Bojković színészek, valamint Zoran Kesić és Ivan Ivanović műsorvezetők szóltak a résztvevőkhöz.