A kormány egyes alkalmazottai ott voltak a szombati, Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tüntetésen, nyilatkozta hétfőn Ana Brnabić kormányfő, hozzátéve, hogy egyesek rendfenntartók is voltak. Kiemelte, hogy közülük senki sem veszítette el a munkáját.

„Minden nap megjelennek a munkahelyükön, mint a kormány funkcionárusai, annak a kormánynak az alkalmazottaiként, amelyik a legtöbb rosszat okozta Szerbiának, amelyik szörnyű, erőszakos, tönkretette a társadalmat, és a kormány büszke tagjaiként, akiket Aleksandar Vučić, az a Szerb Haladó Párt, az az Ana Brnabić tett meg tagnak, mindennap megjelennek a munkahelyükön és nem mondják, hogy szörnyű nekik, hogy utálják az egészet, amit ez a kormány az országgal tett. Nem, ők továbbra is itt ülnek közöttünk”, mondta a kormányfő, majd hozzátette, ő maga soha sem lenne a tagja egy olyan kormánynak, amelyről azt gondolja, hogy tönkretette az országot.