Ana Brnabić miniszterelnök elmondta, hogy a nap folyamán találkozik Aleksandar Vučić szerb elnökkel, akivel Vučić június 8-i, csütörtöki kormányülésen való részvételéről fog tárgyalni – írja a Nova.
Brnabić a Happy televíziónak a „Szerbia az erőszak ellen”tiltakozássorozaton elhangzó, a miniszterek leváltásáról szóló követelésekkel kapcsolatban azt felelte, hogy „nincs gond azzal, hogy lemondjon”.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Csütörtökön lesz a kormányülés, tegnap készültünk, ma is készülünk. Egy pillanatig sem okoz problémát, hogy lemondjak a miniszterelnöki tisztségről és hogy választásokra menjünk, erről Vučić elnök is tud”– mondta Brnabić.
Az általa vezetett Kormány munkájáról szólva kijelentette, hogy „a legjobb tudásuk szerint dolgoztak és dolgoznak minden nap”, valamint hogy az sem okozna gondot számukra, hogy ellenzékbe vonuljanak.
„A Szerbiában készülődő jelenlegi drámában az a leghihetetlenebb számomra, hogy mi félünk valamitől. Tudom, hogy Aleksandar Vučić nem fél, tudom, hogy én nem félek semmitől, nem tudom, mitől félnénk” – mondta Brnabić.

