Vajdaságból a legtöbben autóval vágnak neki a görögországi nyaralásnak, az egyébként is drága út során azonban nem árt odafigyelni a hatályos közlekedési szabályok betartására. Például gyorshajtásért Görögországban minimum 100 eurós büntetéseket szabnak ki, a záróvonal átlépéséért vagy alacsony véralkoholszintért legalább 200, szabálytalan parkolásért pedig 80 eurós birságra  és akár a rendszám elkobzására is számíthatunk.

Fontos, hogy a görög rendőrök bírságot ugyan kiírhatnak, de azt nem jogosultak beszedni. A bírságot 10 napon belül postafiókban (ELTA) vagy bankban kell befizetni – írja a Grčka info.

Mekkora büntetésekre számíthatnak a Görögországban szabálytalankodók?

A sebességkorlátozás 20 kilométer per órával való túllépése 100 eurós, az 50 km/h feletti túllépés pedig 350 eurós büntetést, esetleges bírósági pert és 60 napos forgalomból való kizárást von maga után.  A piros lámpán való áthajtás legalább 700 eurós büntetést eredményezhet, az előzési tilalom megsértése pedig minimum 350 eurójába kerülhet a szabálytalan sofőrnek.

Amennyiben mozgássérültek számára fenntartott helyre parkol valaki, 150 eurós büntetéssel, illetve a vezetői engedély és a forgalmi engedély 10 napos visszavonásával számolhat. A biztonsági öv nélküli vezetést 350 euróra, a vezetés közbeni mobiltelefon használatot pedig 100 euróra büntetik. A biztonsági öv használata a jármű minden utasa számára kötelező. Az ittas járművezetésért kiszabható minimális összeg 200 euró (0,05 és 0,08 ezrelék között), papucsban való vezetésért pedig 50 euróra büntetnek.

Alapvető közlekedési szabályok Görögországban

A személygépkocsik és motorok lakott területen legfeljebb 50 km/h, közúton 90 km/h, autópályán pedig 110 km/h – 130 km/h sebességgel haladhatnak. A motoron közlekedők számára kötelező a bukósisak használata.

Tompított fényszóró

A tompított fényszóró nappali vezetésnél opcionális, éjszakai vezetésnél pedig kötelező.

A tompított fényszóró használata rossz látási viszonyok között (köd, hó vagy eső) javasolt. Ebben az esetben csak bekapcsolt helyzetjelző lámpákkal közlekedni tilos.A ködlámpák csak köd, havazás vagy heves esőzés esetén használhatók, önmagukban vagy tompított fényszórókkal kombinálva.A tompított fényszóró használatára vonatkozó szabályok megsértéséért 80 euró a bírság.

Gyermekek szállítása

Három év alatti gyermekek csak akkor utazhatnak, ha magasságuknak megfelelő gyermekülésben ülnek. A 12 évnél fiatalabb és 135 cm-nél alacsonyabb gyermekeket a hátsó üléseken csak speciális eszközök (gyerekülések, ülésmagasítók) segítségével lehet szállítani, amelyek lehetővé teszik a biztonsági övvel való helyes rögzítést. A gyermekszállítás szabályainak megszegéséért 350 euró a bírság.

A radardetektorokat hagyjuk otthon

A radardetektorok használata tilos, amennyiben valaki mégis ehhez folyamodik, az 2000 eurós büntetésre, és jogosítványa 30 napos, a jármű forgalmi engedélyének 60 napos bevonására számíthat.