Minden jel szerint a magyar hegymászó kabátját és sátrát találták meg 6500 méter magasan – írja a Blikk. A serpa szerint, aki a felszerelést megtalálta, szinte biztos, hogy ezek Suhajda Szilárd holmijai, a képeken jól kivehetőek a magyar alpinista expedícióját támogató cégek logói. Azt, hogy miért hagyta hátra a felszerelését, nem tudni, ugyanis a helyszín, ahol ezeket találták kicsivel a 2. számú tábor felett van, innen nem szoktak egyből a csúcsra indulni.

Suhajda Szilárd május 21-én, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül indult el, hogy megmássza a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet. Három nappal később eltűnt, egy másik expedíció serpája 8780 méteren látta utoljára. A magyar hegymászó akkor még életben volt, a serpa azonban nem tudott rajta segíteni. Május 26-tól napokon keresztül keresték a hegyen, de csak a felszerelését találták meg. Családja később leállíttatta a keresését, majd úgy döntöttek, akkor sem hozatják le a hegyről, ha rátalálnak.