Az Egyesült Államok és az Európai Unió Koszovó elleni büntetőintézkedéseket fontolgat arra az esetre, ha nem tesz eleget vállalásainak és nem csillapítja a helyzetet északon – írja a Euronews Albania az amerikai adminisztráció azon dokumentumaira hivatkozva, amelyekbe betekintést nyert. Az intézkedések Albin Kurti miniszterelnökre és Xhelal Sveçla belügyminiszterre is vonatkoznak, akiket nem kívánatos személyekké nyilváníthatnak.

A Koszovó elleni szakciók első szakaszában befagyasztanák az EU-s alapokat, leállnának a vízumliberalizációval és az Európa Tanácsa tagságának megszerzési folyamatával, de az amerikai alapokat és más nyugati finanszírozású projekteket is befagyasztanának.

A továbbiakban Koszovó szövetségesei passzív álláspontra helyezkednének Szerbia kampányával szemben, amelyben az ország Koszovó el nem ismeréséért harcol, átszerveznék a nemzetközi katonaságot és jelentős mértékben csökkentenék az amerikai kontingens jelenlétét Koszovóban, valamint kizárnák Koszovót a nemzetközi szervezetekből.

„Senki sem számított arra, hogy a koszovói kormány lesz az, amelyik tevékenységével a bizonytalanságot növeli és gerjeszti az összetűzéseket” – áll a dokumentumban, amely szerint a nemzetközi közösségnek fogytán a türelme és világos állásfoglalást vár a koszovói kormánytól, hogy partner kíván-e lenni a transzantanti közösségben vagy sem, mert a partnereknek feltétel nélkül teljesíteniük kell a kötelességeiket. Az aktuális hatalom mellett a dokumentumban bírálják az ellenzéket is, amelynek ugyancsak egyértelműen állást kell foglalnia.

A Euronews Albania az Európai Bizottságtól is nyilatkozatot kért a dokumentummal kapcsolatosan, de az EB nem kívánt kommentálni „egy harmadik ország kiszivárgott dokumentumában szereplő állítólagos EU-s akciókat”.