Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök bejelentett intézkedései nem lesznek kihatással a tiltakozásokra, az azokat vezető személyek ugyanis azt mondták, addig nem állnak szóba a hatalommal, amíg nem teljesítik követeléseiket – mondta Vesna Pešić szociológus az N1-nek.

Addig folytatják a tiltakozást, amíg nem teljesülnek a követelések. És mi lesz a tüntetésekkel? Soha nem tudhatod, mi történhet. Talán ki kell majd küldenie a lovasrendőröket, nem tudom

– mondta Pešić. A tüntetések szervezői a mérgező tévéműsorok eltörlését, és az Elektronikus Média Szabályozó Testület vezetőségének eltávolítását kérik, illetve a választások megvitatása előtt rendezni kívánják a választási feltételeket, hiszen mint mondják, anélkül értelmetlen lenne választásokat tartani.

A szociológus úgy értékeli továbbá, hogy Vučić újabb pénzadományai a fiatalok és nyugdíjasok részére, illetve a fizetésemelések nem befolyásolhatják a tüntetők számát, hiszen ezek az emelések nem valós emelések, csupán az inflációt próbálják követni.

Bármiféle megállapodás nélkül fogják kiírni a választásokat. A tüntetőket ezt nem érdekli, ők kimennek, és kinyilvánítják elégedetlenségüket. Nagyon sok fiatal van, akik saját okokból mennek ki, és nem érdekli őket, hogy Vučić kiír-e választásokat

– mondta Vesna Pešić. Emlékeztetőül, Aleksandar Vučić szerb elnök tegnap este bejelentette, hogy idén előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában, illetve, hogy 16 éves korig minden gyerek után 10 ezer dináros támogatást kapnak a szülők, mindemellett pedig fizetés- és nyugdíjemelést, valamint a kenyér árának csökkentését is kihirdette.

A Szerbia az erőszak ellen tüntetés szervezői még ezt megelőzően új tüntetést hirdettek június 9-ére, péntek este 18 órára.