Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy a 16 éven aluli gyerekek szülei augusztus 20-tól jelentkezhetnek a 16 évnél fiatalabb gyerekek után járó egyszeri, tízezer dináros támogatásra.

Ahogy Vučić elnök ígérte, augusztus 20-án megkezdődik a jelentkezés. Egyszerű lesz, az Uprava za trezor (kincstár) oldalon kell majd jelentkezni. Szükség lesz egy kereszt- és családi névre, az anya és a gyerek személyi számára (JMBG), és egy bankszámlára, ahová kifizetjük a pénzt. Erre az intézkedésre mintegy 11,9 milliárd dinárt különít el az állam. Hadd emlékeztessem önöket, hogy tavaly háromszor nyújtottunk pénzügyi támogatást a 16 és 29 év közötti fiataloknak. Először februárban utaltunk 100 eurót, majd júniusban újabb száz eurót, majd az év végén ötezer dinárt. Igyekszünk megmutatni Szerbia polgárainak, hogy gazdaságunk stabil, és hogy az továbbra is erős

– mondta a pénzügyminiszter a Prva TV vendégszereplésében. Hozzátette: a szerb gazdaság tovább növekszik, és az állampolgárokat segítő új támogatásokat az idei „megtakarításokból” fedezik.

Szerbiában egyébként jelenleg 1.190.000 gyermek van, aki 0 és 16 év közötti. Ők mindannyian jogosultak a támogatásra, amelyet az édesanya kap majd meg a számlájára, vagy pedig a gyermeket nevelő szülő, egyedülálló édesapa. Minderre, az elnök magyarázata szerint 100 millió eurót szán a kormány.

Sajtóértesülések szerint a törvény határozza majd meg a dátumot, amelytől jelentkezni lehet a támogatásra. Mindez azért fontos, mert a korhatár 16 év, ami azt jelenti, valószínűleg a törvény meghozatalának dátuma lesz majd az a nap, amit figyelembe vesznek majd a jelentkezésnél.