Nikola Altiparmakov, a Költségvetési Tanács tagja szerint az Aleksandar Vučić államfő által beharangozott gazdasági intézkedések rövid távon ugyan nem okoznak válságot, de hosszútávon csökkenni fog a lakosság életszínvonala.

Mint mondta, a kölcsönt vissza kell majd fizetni.

– Eladósodunk, méghozzá egyre magasabb kamatlábak mellett – mutatott rá Altiparmakov az N1-nek nyilatkozva.

Mint ismeretes, Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán beharangozta, hogy minden 16 évnél fiatalabb gyermek 10.000 dináros támogatásban részesül, emellett fizetés- és nyugdíjemelést is kilátásba helyezett.

Altiparmakov viszont arra figyelmeztet, hogy a költségvetés egyáltalán nincs olyan jó állapotban, mint ahogyan talán első ránézésre tűnik.

– Az adó- és áfabevételek egyáltalán nem mennek jól – mutatott rá és hozzátette, az ország áfabevételei reálisan 10 százalékkal csökkentek.

A nyugdíjemeléssel kapcsolatosan emlékeztetett, hogy Szerbia tavaly állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val a nyugdíjak gazdaságilag fenntartható és társadalmilag is elfogadható elszámolásáról, a megállapodást pedig ezekkel az intézkedésekkel már rögtön az első évben megszegték.

– Ez az 5,5 százalékos, a törvénnyel és a költségvetési szabályokkal sem összeegyeztethető emelés nemcsak törvényt sért, hanem sérti a generációk közötti megállapodást is a nyugdíjasok és az ő javukra dolgozó fiatalok között – hangsúlyozta Altiparmakov.