A temerini Pető Zsolt és a zentai Makszuti Anetta is országos csapatbajnoki címet nyert asztaliteniszben a hétvégén Magyarországon, miután mindketten tagjai voltak a Pécsnek, illetve a Budaörsnek, amely együttesek megvédték tavalyi elsőségüket.

A férfi döntőben a Pécs (Pető Zsolt, Molnár Dávid, Szántosi Dávid, Demeter Gyárfás Lehel, Gerold Gábor) 7:2-re nyert a Celldömölk ellen, s a pécsiek még azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy Pető Zsolt csak párosban lépett asztalhoz, ugyanis ellenfelük három játékossal állt ki a fináléra, miután az indiai Sanil Shetty játékengedély-, illetve vízumprobléma miatt nem állhatott a vasiakat irányító Klampár Tibor edző rendelkezésére, Huzsvár Erik pedig térdsérülést szenvedett a szombati elődöntőben.

A bronzmérkőzés is 7:2-es eredménnyel ért véget: komlói Hügiéne Bt. a döntőhöz hasonló eredménnyel múlta felül Soltvadkertet, amelyben Nemanja Đilas is szerepelt.

A nőknél a Budaörs (Makszuti Anetta, Madarász Dóra, Fazekas Mária, Dari Helga, Póta Georgina) a döntőben 5:2-re győzte le a budapesti Erdértet, a bronzérem pedig a Kiskunmajsáé lett, amely 5:4-re nyert a horgosi Halász Ellát soraiban tudó Debrecen ellen.

Az aranyérmes budaörsi együttes (Fotó: Magyar Asztalitenisz-szövetség)

A pécsiek megvédték tavalyi bajnoki címüket (Fotó: Magyar Asztalitenisz-szövetség)