A belgrádi felső bíróság a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában május elején meggyilkolt kilenc diák szüleinek kérésére úgy döntött, hogy megtiltja a mészárlást elkövető kiskorú fiú édesapjának, V.K.-nak, hogy a tulajdonában lévő ingatlant elidegenítése, terhelje, vagy azzal bármilyen módon rendelkezzen – számolt be az N1.

A bíró június 13-án hozott határozata értelmében a felsoroltak nemcsak V.K. lakására, de üzlethelyiségére és gépjárművére is vonatkoznak.

Az ideiglenes intézkedés a büntetőeljárás jogerős befejezéséig tart.

A határozat ellen a belgrádi Legfelsőbb Bíróság tárgyaláson kívüli büntetőbizottságnál lehet fellebbezni a határozat kézhezvételétől számított három napon belül, ami nem késlelteti a határozat végrehajtását.

Az illetékes ügyészség V.K.-t a közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény bűntettével vádolja.