Albin Kurti beismerte, hogy megszegte a nemzetközi jogot, állítja Aleksandar Vučić szerb elnök, hiszen azt mondta, hogy a három letartóztatott albán 300 méterre volt az adminisztratív határtól, hiszen a megállapodás értelmében jelenteniük kell, ha egy kilométeren belül akarnak mozogni a határvonaltól.

Vučić feltette a kérdést mit keresett a három rendőr állig felfegyverkezve szerb területen? Hozzátette, a letartóztatottak azt mondták, hogy gombát kerestek és nem működött a GPS-ük.

Hozzátette, kész a rendelkezésre bocsátani minden kamerafelvételt, amely bizonyítja, hogy a szerb katonák 19,5 kilométerre voltak a határtól, és 5,1 kilométerre légvonalban az átkelőtől.

Aleksandar Vučić azt is mondta, hogy a feszültség enyhítése nem Szerbiától függ, hiszen Szerbia semmit sem tett, ami miatt feszült lenne a helyzet.

Az elnök a szlovén elnökkel, Nataša Pirc Musarral való találkozója utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szeretné a szlovén polgároknak elmondani, hogy egyetlen albánt sem lőttek meg az elmúlt időszakban, hanem az elmúlt fél évben hat szerb sérült meg a lövöldözésekben.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a letartóztatott koszovóiakat nem verte és nem bántalmazta senki, ellentétben a szerbekkel, akiket ok nélkül tartóztatnak le és verik őket.