Eddig ismeretlen, szennyező anyag ömlött ki vasárnap este egy bolgár lobogó alatt közlekedő hajóból a Dunába, Dunacséb (Čelarevo) és Palánka felé. A tartományi víz-és környezetvédelmi bizottság, a kikötőkapitányság, a tűzoltók, a katasztrófavédelem valamint a Voda Vojvodina legénysége is a helyszínen van, hogy elhárítsák a szennyezést, amit segít a magas vízállás. Nemanja Ivanović mezőgazdasági, vízügyi és erdészeti államtitkár kiemelte, hogy miután minden szükséges információt begyűjtöttek, büntetőfeljelentést fognak tenni.

Nem hivatalos információk szerint az incidensre, amelyben az ismeretlen anyag a vízbe került, még vasárnap éjszaka történt, amikor a hajó legénysége aludt. A lakosok hétfő reggel vették észre a foltot, és a szagot, amely a folyóból árad, ezt követően fordultak a sajtóhoz. Egyes sajtóértesülések szerint valamivel éjfél után mintegy 35 ezer liter üzemanyag ömlött ki a bolgár hajóból. Az eset miatt mától Újvidéknél tilos a fürdés a Dunában.

Fontos, hogy időben reagáltunk, és a rendőrség illetve a környezetvédelmi szakemberek együttesen vizsgálódnak, mintát vesznek, hogy pontosan megállapítsák, milyen kőolaj származékról van szó. Ezután tudunk csak reagálni az adott helyzetre és az ilyen esetekre vonatkozó speciális eljárásokra vonatkozó protokoll szerint, megakadályozni az olajszennyezés további terjedését, ami számunkra a legfontosabb a nagyobb károk elkerülése érdekében. A vizsgálat során majd kiderül, hogy kit terhel a felelőség az incidens miatt

-mondta Jovan Vignjević a Vajdaság Vizei közvállalat vízvédelmi szolgálatának a vezetője.