Albin Kurti koszovói miniszterelnöknek sikerült elérnie azt, ami az amerikai politikában lehetetlennek számít: közös nevezőre hozta a demokratákat és a republikánusokat – írja a Politico.

„Mindkét pártnak az a véleménye, hogy a koszovói vezető makacs és olykor tekintet nélküli politikus, aki aláássa az Egyesült Államok és az EU közös erőfeszítéseit a Koszovó és Szerbia közötti tartós béke megteremtésére” – írja a lap.

A cikk szerint Washington az észak-koszovói konfliktus felerősödéséért kizárólag Kurtit tartja felelősnek. „Alapvető problémánk az, hogy nem tudjuk, számíthatunk-e rá partnerként” – nyilatkozta nemrégiben Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete, aki szerint viszont Aleksandar Vučić szerb államfő és a kormánya jó partnerek ebben a folyamatban.

A koszovói miniszterelnök szerint azért alakult ki a válság, mert Vučić nem ismeri el Koszovó szuverenitását, és nem hajlandó szembesülni Szerbia háborús múltjával sem.

„Azt látjuk, hogy a demokratikus nyugat valamiképp engedékeny vele, ez vezetett bennünket idáig” – nyilatkozta nemrégiben Kurti a Politicónak. A lap azt írja: nyugaton egyesek azért bírálják Washingtont, mert állítólag Vučić pártján áll. Mivel Szerbia erőt képvisel ebben a  régióban, se az USA, se az EU nem szeretné, ha komolyabb teret kapna az orosz érdekövezetben – állítja a cikk.