Ma hivatalosan is megalapítja az Európai út nevű mozgalmat Rade Basta gazdasági miniszter, az Egységes Szerbia eddigi tagja, akit időközben kizártak a pártból.

Basta még márciusban bejelentette, hogy mozgalmat fog alapítani, miután nyilvánosan is azt szorgalmazta, hogy Szerbia vezessen be szakciókat Oroszországgal szemben. Nemrégiben Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia elnöke kijelentette: ha Basta nem mond le miniszteri posztjáról, le fogják váltani. Basta közölte: lemondani nem fog, de bármikor leválthatják.

Basta nemrégiben arról is beszélt, hogy mindenkinek részt kellene vennie a Szerbia az erőszak ellen nevű tiltakozásokon, mert mindenkinek joga van a békés tüntetéshez.

„Megértem a polgárok elégedetlenségét, mert én is elégedetlen vagyok sok dologgal. Azt gondolom, hogy folyamatosan azok kell dolgozni, hogy sok téren megváltozzon a légkör, különösen a gazdasági és az energetikai szektorban, mert az itt elért sikerek képezik az egész társadalom fejlődésének az alapján” – tette hozzá a miniszter.