Július 1-től minden szerbiai dohányzó újabb drágulásra számíthat, ugyanis drágul a cigaretta dobozonkénti ára. Ennek oka a 2020 végén elfogadott javaslat, amely alapján minden év januárjában, majd az ezt követően július elején a jövedéki adó 2025-ig emelkedése miatt a cigaretta ára is növekszik.

Az emelkedést követően a gyártók 10 dinárral emelik az árakat, így a júliusi áremelést követően márkától függően 320 dinártól akár 610 dinárba is kerülhet egy doboz cigaretta.
Ez a gyakorlat 2024-ben is folytatódik, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy még két felfelé irányuló árkorrekció vár a dohányosokra azért, hogy Szerbia is összhangba kerüljön az uniós normákkal. Ez alapján pedig azt is ki lehet következtetni, hogy másfél éven belül hasonló árat fognak a dohányosok fizetni a cigarettáért Szerbiában, mint az EU többi országában.

Az elektronikus cigaretta is drágul, a töltéshez szükséges folyadék miliméterenkénti árának dináros korrekciója is érkezik. A cigaretta-kérdésben Szerbia egyre közelebb kerül az uniós normákhoz, és a dohányosok is egyre többet fizetnek azért, mert dohányoznak. A dohánycégek egyébként nem emelnek automatikusan árat minden januárban és júliusban, az árakat ugyanis a kormánynak kell jóvá hagynia az egyes termelők benyújtott kérelme alapján.